Szilágyi Áron: Az olimpia egy picit más kávéház

Vecsei H. Miklós: G Mercivel nem lehet templomba járni

Pál Bernadett csillagász elmondja, hol látott rengeteg földönkívülit

Gubik Petra: Ez olyan tündérmese, amiben az emberek szeretnek hinni

Ilyenek ezek a Lackfiak, egyikőjük sem a saját nevén híres

Csepregi Éva: Jött a telex, hogy elképzelhetetlen, hogy ez megjelenjen

Szulák Andrea: Legyünk őszinték, nem én vagyok a Tina Turner

Gálvölgyi János: Ez a szakma olyan, hogy kötelező lopni

Mikó István: már nem vágyom arra, hogy szembenézzek az oroszlánnal

Stohl András a lányának: Mi a legrosszabb bennem? Mondhatod, most karácsony van

Árpa Attila elmeséli, hogy a Nagy Ő után miért nem szakított választottjával

Korda Györgyöt nem zavarja, hogy Klárika az exférje nevét viseli

Turai Barna: Hagyjatok már békén, nem tudom, ez borzasztó

Ókovács Szilveszter: A polgári szóhasználatba ez egyszerűen nem illik bele

Herendi Gábor: Apám sírva fakadt, hogy lehettem ilyen hülye

Ördög Nóra: Nánási Pál rám nézett, és azt mondta, ezt felejtsd el

Vanessa Axente: Ahhoz, hogy sikeres modell legyél, a genetikai lottó nem elegendő

Őze Áron: A színésznek semmi köze nincs a politikához, a színészt tessék békén hagyni!

Geszti Péter: Tiszta elmebaj, amiben élünk

Szilágyi Liliána: Úgy nőttem fel, hogy ha sikeres vagy, akkor sem lehetsz boldog

Bánki Beninek Dallos Bogi volt az első

Trokán Nóra: egy civil ember vagyok, aki színpadon áll

SundayBrunch - Wunderlich József

Rácz Jenő: Nem úgy terveztem, hogy nagy séf leszek, utazni és dolgozni akartam

Úristen és Marics Peti: Én voltam az osztály bohóca

Karacs Attila: „Mi rendőrtisztek vagyunk, nem képeztek ki minket erőszakra″

Senki ne dédelgessen döglött cápát! A Sunday Brunch vendége: Liptai Claudia

Hegyi Barbara: Négyévesen állandóan beszéltettek, gégészről gégészre vittek

Orvos-Tóth Noémi: A sírás néha segít, a könnyek tele vannak adrenalinnal

Kajdi Csaba: Az, amit én csinálok elég patkány dolog