A legtöbb ember nem azért nem lesz több, mert nincs lehetősége, hanem mert túl gyáva ahhoz, hogy elengedje azt az életet, amit készen kapott.
Ez az a mondat, amit nem szeretünk kimondani, mert túl közel jön.
RANJEET SINGH DHILLON története pontosan ide üt.
Egy világba születik bele, ahol a hatalom nem cél, hanem örökség, ahol a pénz nem kérdés, hanem háttérzaj, ahol két ember viszi a gyerekkori táskáját, és ahol mások élete attól függ, hogy az apja reggel milyen döntést hoz. Ez az a szint, ahol nem kell álmodni, mert minden készen van.
És ő ezt nem elfogadja, hanem elutasítja.
Ez az a pont, ahol a legtöbben legyintenének, hogy „jó, persze”, mert könnyebb elhinni, hogy aki ilyen helyzetből jön, az csak játszik a szabadsággal, mint egy unatkozó gyerek. Csakhogy itt nem erről van szó. Hanem arról, hogy valaki képes lemondani egy biztos életről azért, hogy kiderüljön, ér-e bármit nélküle.
Magyarországra jön. Nem azért, mert itt jobb. Hanem mert itt nincs mögötte semmi.
És igen, felépít egy több milliárdos divatmárkát, olyat, amit már nem lehet szerencsének nevezni, mert túl sok munka, túl sok döntés, túl sok kockázat van mögötte.
Aztán elveszíti.