Viczián Viki 2017-ben döntött úgy, hogy megméreti magát egy szépségversenyen, a fiatal lány azonban még soha nem beszélt arról, hogy mi az, ami miatt úgy döntött, benevez a megméretésre.
A volt szépségkirálynő most a Mizu? című műsor vendége volt, ahol elárulta, nagypapája kérte őt arra, hogy jelentkezzen, ám sajnos azt már nem láthatta, ahogy unokája fejére felkerül a korona.
Viczián Viki azt is elmondta, hogy az évek múltával már nem igazán szereti, ha szépségkirálynőként emlegetik őt, hiszen mostanában inkább az üzleti világ érdekli, rengeteg céggel dolgozik együtt, de, mint kiderült, sajátot is működtet.